A reptéren ülve próbáltam felidézni azt, amikor még itthon volt, de valahogy nem volt egyszerű…csak néztem azt a millió embert, aki várt a kedvesére, családjára. Mindenki csak tárt karokkal üvöltve szaladt a másik felé… ilyenkor ha nem is tudatosan, de minden ember elmosolyodik, és valahogy őt is átjárja a másik boldogsága. Mikor ránéztem a táblára láttam, hogy leszállt a gépe… hirtelen ideges lettem, elkezdtem igazgatni a hajam, húzgálni a szoknyám és össze vissza járkálni. Tudtam hogy mindjárt én is hatalmas boldogsággal zuhanok a nyakába, de valahogy még mindig nem tudtam elképzelni az érzést… Már lassan kiürült a váró, de ő még mindig sehol, kicsit szomorúan lehajtottam a fejem, mikor épp leért akkor megláttam a cipőjét, és a bőröndjének az alját…majd kiugrott a szívem a helyéről…odaszaladtam hozzá és akkor jött az amit a filmek próbálnak átadni. A nagy zsivaj a háttérben elnémul, a terem kiürül és csak ti vagytok ott… Csak öleltük egymást szorosan, de még csak egymásra sem néztünk, mondani persze nem tudtunk semmit… Akkor már tudtam milyen mikor itthon van, a legjobb érzés a világon :)
