2011. december 10., szombat

19 évem pillanatai

Zsannu tegnapi bejegyzése: „Melyek voltak eddigi éveid legszebb pillanatai?” ihlette ezt a mai postot :)

Szóval íme az én 19 évem legmeghatározóbb pillanatai:

 

1.       A papa mindig a motorja kosarában vitt engem óvodába. Néha betértünk az egyik közeli italozóba előtte, hogy beinduljon a nap. Akkor még élveztem, mert minden részeg bácsi csokit adott nekem.

2.       Külön szoba. Emlékszem mikor csinálták a lépcsőt minden egyes lépcsőfokra ráültem ahogy kész lett, és így egyre közelebb volt az én első saját óriási szobám.

3.       Tesómmal az órákon át tartó játék. Lego, BBurago autók a menő kis város szőnyegen, a sok plüssállat, és a végén mikor már elegünk volt az oltári nagy összeveszések, amik persze nem tartottak túl sokáig.

4.       A mi kis játszóházunk. Ami igazából egy befejezetlen melléképületi rész volt, de mi berendeztük. Volt ott régi elromlott gáztűzhely, amin főzöcskézhettünk, kartonlapokból összerakott Tv. A téglarakás , ami helyén azóta egy ház áll, de akkoriban az volt a mi kis grundunk. És mind ezt a szomszéd gyerekekkel.

5.       Első szerelem a szakközépiskolában, ami mára egy jó barátság.

6.       Az első saját kutyám, amit soha nem fog pótolni semmi.

7.       Csonka családdá válás. Búcsú a háztól, a kutyától, a régi életemtől.

8.       Mamánál töltött fél év, harc egy hatalmas betegséggel, amit nehezen de sikerült leküzdenie.

9.       Beilleszkedés egy új otthonba, egy új férfi a családban.

10.    2009. szeptember 4 első látásra szerelem

11.    Következő év májusáig szerelmi háromszögben való legboldogabb boldogtalanság. Májusban én győztem...:D Utána a legboldogabb nyár együtt, 10 nap Hévízen, és 7 nap Balatonlellén :)

12.    Egy hatalmas fájdalom: „Én vissza megyek Dániába”

13.    Menekülés- irány London, alig 18 évesen egyedül. Életem leghosszabb, legnehezebb, legmagányosabb 3 hónapja 15 lakótárssal, iszonyú főnökkel egy Londoni szállodában

14.    Decemberben Zsoltinál voltam, akkor voltam először Dániában (akkor már tudtam, hogy összeköltözünk januártól) törölték a gépem, ami ment volna vissza Londonba. Másnap viszont utaztam volna Magyarországra, Londonból…Visszakeveredtem. nem jött a busz, ami hazavisz, elvesztettem a pénztárcám, nem tudtam mit csináljak. 7 óra volt a következő gépem felszállásáig.  Megtaláltam a pénztárcám (hatalmas szerencsém volt, egy telefonfülke tetején hagytam, mikor próbáltam az akkori lakótársaimnak szólni, hogy segítsenek) 4 órával a gép indulása előtt odaértem az akkori otthonomba. Összepakoltam, transzfert akartam hívni hogy vigyen ki a reptérre, de az egyik lakótársam okosabb volt sokkal..(életem legnagyobb hibája volt rá hallgatni) Azt mondta mennek reptéri buszok, a belvárosból. Igen ám mennek, de bedugult félúton a közlekedés, nem ment a busz. 3 óra volt ilyenkor a gép indulásáig, és még sehol nem voltam. Nagy nehezen beértem a központba, természetesen a busz már rég nem volt ott. Taxi… kb 30 taxist kérdeztem meg mire az egyik azt mondta talán kiér velem, de nem ígér semmit. Persze ő is alig akart elvinni, kisírt szemmel egy 18 éves kislánynak nem hitte el, hogy van pénze. Repülőgép indulása előtt 40 perccel értem oda. A taxira fizettem az összes félretett pénzem. A gép késett, szerencsére…Így hazaértem, karácsonyra.

15.    2011 január 10 kiköltözés Dániába. Az együtt élés első problémái. (Persze mára már csak az egészséges problémák maradtak meg :) )

16.    Munka

17.    Majdnem egész nyáron otthon, első közös Spanyolországi nyaralás.

18.    Új lakás

19.    Nyelviskola

 

 Mire megírtam rájöttem hogy nem elég a 19 pont :) Köszi Zsannu, jó ötlet volt!

7 megjegyzés:

  1. Oo sírás, és mosolygás között ingadozó leírás. köszi... Oo

    VálaszTörlés
  2. minden rossz jó, ha jó a vége...:)

    VálaszTörlés
  3. húúú nagyon jó volt olvasni! kicsit izgalmas az életed..=)

    VálaszTörlés
  4. :) nem tudom eldönteni, hogy az jó vagy rossz..

    VálaszTörlés
  5. húúú... én annyi mindent átéreztem!
    örülök hogy ezeket leírtad=)
    Remélem jelenleg nagyon nagyon jókedved van=)
    szép napot!
    puszi

    VálaszTörlés
  6. örülök, hogy tetszett :)
    igeeeen :)
    neked is!
    puszik

    VálaszTörlés