2011. december 2., péntek

Hello hétvége

Régen írtam már valami normálisat, de most ígérem összeszedem magam :)
Amint látjátok új a design. Túl komolynak tartottam az előző Obey kavalkádot ( persze nagyon szeretem, és épp ezért választottam elsőre) de most úgy gondolom kell egy kis szín, és ezek a bagolykák nagyon édesek. Nektek hogy tetszik? :)
Ma volt az utolsó napom az oviban, hát nem sirattam meg :) Bár azt mondták, hogy rossz, hogy elmegyek(ez azért jól esett :) ) Zs nagyon kómás volt reggel, és sokáig babrált a telefonja szundijával (kb. a 10 szundira szokott felkelni :D ) gondoltam, hogy ebből baj lesz. El is aludt ahogy azt vártam, de ez nekem csak jól jött ki, mert így nem ment iskolába, és végre ő várt engem itthon délelőtt, olyan jó volt :) Kicsit pihiztünk még és utána elmentünk a városházára leadni a papírjaimat, hogy végre megkaphassam a tartózkodási engedélyem. Mindenek előtt félúton a biciklim meghalt...esett az eső, és volt 20 percünk, mielőtt bezárnak. A közelben szerencsére volt egy biciklis bolt, azt mondták egy óra múlva mehetünk érte. Gyalogolhattunk (rohanhattunk) tovább. Természetesen nem sikerült leadni a papírt, mert azt mondta a nő, hogy a szerződésem túl régi..(túl régi? :/ és ha valaki 10 éve dolgozik egy helyen, és elviszi a 10 éve írt szerződését? persze később rájöttünk, hogy igazából nem erről van szó) 1 hónapos papírnál nem lehet régebbi amit felmutatok, szóval jövő héten ki kell töltetnem a munkaadómmal egy papírt és el kell kérnem az utolsó 3 havi fizetési papírjaim. Hát nem tudom mi lesz ebből, remélem sikerül megkapnom...mert anélkül itt aztán meg is halhatok (jó azért nem, eddig is jól elvoltam :D de fontos..na :) )

Utána elmentünk a matasba. Vettem egy széépséges kedvenc színű körömlakkot, és egy alaplakkot. Utána elmentünk venni kicsi karácsonyfát( ami nem az, de mi annak hívjuk :D), meg díszeket rá.Hazajöttünk feldíszítettük (olyan jó érzés volt együtt csinálni, az első közös kis fánk ♥) Még kell egy masni rá és tökéletes lesz :) Zs most elment dolgozni, utána megígérte, hogy dánozik velem, mert az új osztály nagyon nehéz...semmit sem értettem az első nap :), remélem azért belejövök...

És hoztam nektek képeket is:

még nincs kész, de megmutatom :)
ahol kilátszik a "cserép" ott lesz a hatalmas masni :)
majd hozok róla úgy is képet

őt is ma vettük, de róla majd még elárulok többet (nem ám egy szimpla nyuszi) :P

ez is mai zsákmány. rég vennünk kellett volna alátétet, mert múltkor is újság került a forró edény alá, és ráégtek az asztalra a betűk :D 

csodaszép ♥, holnap megmutatom a körmömön :)

ezt még tegnap vettem :) karácsonyi tea..hmmmm:)




én is így szeretném nyomni holnaptól :)

Pusziik

4 megjegyzés:

  1. minden tetszik:)) a nyuszi nagyon édi, meg a fátok is:)) a bicajos képet én is lementettem, nagyon jóól néz ki :D

    VálaszTörlés
  2. köszi :) weheartit.com-ról van a bicajos kép :)
    puszi

    VálaszTörlés